
Adomány a hajdúszoboszlói térség rászoruló családjainak
A Telvice Zrt.-vel együttműködésben a Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány laptopokat ajándékozott a Hajdúszoboszlói Kistérségi Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központnak, mellyel a térségben lakó, hátrányos helyzetű családok digitális esélyegyenlőségén szeretnének javítani.
Digitális esélyegyenlőség alapítvány, Telvice Zrt.
Sajtóközlemény
A Digitális Esélyegyenlőség Alapítvánnyal és a Nemzeti Agrárkamarával összefogásban újabb intézményt támogat a Telvice Zrt. 20 db notebook-kal. Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere a mai napon vette át a cég irodájában Koródi Bálint vezérigazgatótól a laptopokat, melyek nagy segítséget jelentenek majd a helyi rászoruló családoknak.
„A korábbi projektekhez hasonlóan most is a digitális esélyegyenlőség megvalósítását tartottuk szem előtt az adományozásnál. A HKSZK közreműködésével olyan, a hajdúszoboszlói térségben lakó családokat támogatunk, ahol a korlátozott anyagi lehetőségek miatt a gyerekek nem jutnak hozzá a tanuláshoz szükséges digitális eszközökhöz. A notebook-ok elsősorban a rászoruló gyerekek hatékonyabb tanulását és az információhoz való szabad hozzáférésüket segítik majd, növelve ezáltal jövőbeni boldogulásuk sikerét. A Hajdúszoboszlói Kistérségi Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai rendszeres kapcsolatban vannak a hátrányos helyzetű családokkal, ezért kérte fel őket polgármester úr arra, hogy válasszák ki, mely családokban lesz a legjobb helye a notebook-oknak.”- nyilatkozta Koródi Bálint, a Telvice Zrt. elnöke.
„Mind a Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány, mind a Telvice Zrt. informatikával kapcsolatos területen tevékenykedik, ezért nagy öröm számunkra, hogy hátrányos helyzetben lévő családok digitális felzárkóztatását segíthetjük.”
További információ:
Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány - Koródi Bálint -
Telvice Zrt. - Vitkóczi Vera -
Híreink
- Stratégiai partnerségre lép a Mindbreeze és a Telvice, a közös pont a digitális transzformáció
- A Kubernetes sötét oldala?
- Újabb karácsonyi adomány a Sztehlo Gábor Gyermekotthonnak
- Mobil alkalmazások monitoringja Dynatrace-szel
- Adomány a hajdúszoboszlói térség rászoruló családjainak
- Infrastruktúra- és alkalmazás logok monitorozása Dynatrace módra
- A mai naptól Telvice Zrt.
- Gartner: APM és observability kategóriában újra a Dynatrace az első
- Digitális ugrás a nyáriszünetbe
- A négy arany jel