Skip to main content
| Hírek

A mai naptól Telvice Zrt.

A Telvice Kft. szakmai fejlődése és növekedése egy látványos ponthoz érkezett. Ennek eredményeként a mai naptól cégünk Zártkörűen Működő Részvénytársaság formában működik tovább.

Számunka ez az átalakulás több egyszerű jogi változásnál. A létszámunk az elmúlt 2 év alatt megduplázódott, a tavalyi évben elhagytuk a mikrovállalkozás hivatalos kategóriáját, mostanra pedig a Kft. formát is kinőttük.

Mint alapítók, büszkék vagyunk arra, hogy a növekedés mellett sikerült összeegyeztetni a professzionális működést a családias, baráti légkörrel, hiszen életünk jelentős részét – akár online módon is – együtt töltjük. Ez, amit mi „Örömteli Munkahely”-nek hívunk, nagyban hozzájárult az „öreg motorosok” mellett egy olyan fiatal, tehetséges csapat létrejöttéhez, amelyre alapozva bátran vállaljuk a szakmai kihívásokat.

Hogy jó irányba haladunk, azt bizonyítják az ügyfeleinktől nap mint nap kapott, szakembereink munkáját elismerő levelek, visszajelzések.

Köszönjük eddigi bizalmatokat, amelyet mint Telvice Zrt., szeretnénk továbbra is kiérdemelni!

Üdvözlettel, 

Koródi Bálint - vezérigazgató

Szajkó György - elnök